- 700 g csirkemell filé
- kb. 1.5 fej vöröshagyma
- 600-700ml víz
- 3 teáskanál pirospaprika
- só
- őrölt fekete bors
- (paprika, paradicsom)
- 175 ml tejföl
- 50 g liszt
A befejezéshez:
8 db palacsinta
A csirkemellfilét megmossuk, apró kockákra vagdaljuk, majd félretesszük
A vöröshagymát is apróra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk, sózzuk borsozzuk. Mikor a hagymánk megpirult, rátesszük az apróra vagdalt húst, és átsütjük. Most beízesítjük a pirospaprikával, felöntjük vízzel, majd fedő alatt kb 40 percen át pároljuk.
(Itt tehetünk dúsítás képpen a húshoz egy kevés paradicsomot, paprikát is.)
Míg a hús párolódik, elkészítjük a habarást. A tejfölt simára keverjük a liszttel. Mikor a hús puhára párolódott, leszűrjük a húsról a levet. A húst egyenlőre félretesszük. A levet ezután visszatesszük a tűzre, és behabarjuk.
A levéből folyamatos kevergetés mellett hozzáadunk valamennyit a habaráshoz - ezt nevezik hőkiegyenlítésnek -, majd a habarást hozzákeverjük a léhez.
Egy kicsit főzzük folyamatos keverés mellett, míg a lisztessége el nem múlik.
Ha elkészültünk a habarással, félretesszük a szószt. Most ledaráljuk a húst.
Végül a palacsintákra 3-4 mm vastagságban négyzet alakban felrakunk a darált húsból, majd meglocsoljuk egy kevés szósszal. Ezután behajtogatjuk a tölteléket a palacsintákba. A betöltött palacsintákat szósszal meglocsolva, tejföllel, petrezselyemmel díszítve tálaljuk.
Nos én zabpalacsintával csináltam, ami irtó finomra sikerült, de ehhez az ételhez egyszerűen nem illik, illetve szét is esik elég könnyen.
Annak a receptjét a következő postban írom le, de gyakorlatilag csak annyi, hogy liszt helyett zablisztet raksz bele.